featured image
Hírek

A SOM épülete „akkor és most”

epulet-3-annoepulet-3-most

Semmelweis Ignác szülőháza az 1950-es évek végére igen elkeserítő állapotba került.

A második világháború alatt az épület súlyosan megsérült. A házban – fölöttébb szerény körülmények között – hat lakás és egy autószerelő műhely működött.

A Semmelweis-ház orvostörténténeti múzeummá való átalakításának terve 1961 elején vált véglegessé, amikor az Egészségügyi Minisztérium és a Fővárosi Tanács is az ügy mellett döntött. Külön bizottság szerveződött a múzeum létrehozására. A lakókat a következő évben kiköltöztették, akik ugyan kisebb alapterületű, ám sokkal jobb állapotban lévő (melegburkolatos!)  lakásokat kaptak, az autószerelő kisiparost pedig kártérítették (6500.-) és Pesten kapott műhelyt az Iskola utcában.  Az épület megtervezésével, majd a belsőépítészeti tervek elkészítésével Pfannl Egon építészmérnököt bízták meg.  Az építkezés 1962 májusában kezdődött és 1964 júniusára fejeződött be, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 1965-ben nyitotta meg kapuit látogatói előtt.

Kómár Hanna muzeológus, múzeumpedagógus

(A felhasznált képek szerepeltek a Tabáni titok. 50 éves a SOM című kiállításunkon.)

pince-1-anno  pince-1-most

Hozzászólások


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Üres a hozzászólás mező.
A név nincs kitöltve.
Az email cím hibás vagy nincs kitöltve.
Hibás webcím.
Kapcsolat
Múzeum

H-1013 Budapest I.,
Apród utca 1-3.
+36-1-375-3533
semmelweis@museum.hu

Könyvtár

H-1023 Budapest II.,
Török utca 12.
+36-1-212-5421

Arany Sas

H-1014 Budapest I,
Tárnok u. 18.
+36-1-375-9772

Hírlevél

Semmelweis Museum logo

© MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 2024