featured image of the post
Kiállítás Archívum

Bábatáska- a hónap műtárgya

Sok vád éri a múzeumokat a „poros” raktárak miatt. Ilyet persze csak az mond, aki régen nem járt ilyen helyen. A „Frissen porolva” sorozatcím átvitt értelemben értendő, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum kiállítás-sorozatával nem portalanít, hanem inkább lefújja a port régen bemutatott tárgyairól. Most egy bába hagyatékát vesszük elő!


A 20. század közepéig az asszonyok nagy része otthonában szülte meg gyermekét. A vajúdást és a szülést bába és a rokon asszonyok segítették. Kezdetben a saját tapasztalatok és az idősebbektől szerzett tudás, esetleg orvosoktól, gyógyító papoktól tanultak bátorították az asszonyokat a szülésnél való segédkezésre. A 16. században már voltak olyan városaink, amelyek hivatalos bábákat alkalmaztak. A 18. század végére megfogalmazódott egy szabályrendszer is, amely szerint csak vizsgázott bábák dolgozhatnak, előírták teendőiket és azt, hogy gyógykezelést, illetve vetélést előidéző szereket nem alkalmazhatnak. Ez az az időszak, amikor elkezdődött a bábák hivatalos oktatása is.

Egy 1889-ben kiadott rendeletben a gyermekágyi láz meggátlásának céljából utasítást adtak ki a bábák számára: a karbolos vízben való kézmosás és az eszközök karbolos tisztítása mellett tiltották a lázas betegek gyógyítását is.

A 20. század második felében a bábák jelentősége a szülésnél csökkent, hiszen a szülések valamilyen egészségügyi intézményben történtek, történnek. Ez mostanra valamelyest változott, hiszen sok szülő nő választ magának bábát, dúlát, aki végigkíséri a gyermekvárás hónapjain, és segít a szülésnél is.

A bábatáska azokat az eszközöket, szereket tartalmazta, amelyeket a bába a magzatvizsgálatokhoz és a szüléshez használt. Tartalmát szabály írta elő.

A kiállított táska és a benne található eszközök, anyagok Szabó Imréné bába hagyatékának részei és a 20. század első feléből származnak.

Hozzászólások


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Üres a hozzászólás mező.
A név nincs kitöltve.
Az email cím hibás vagy nincs kitöltve.
Hibás webcím.
Kapcsolat
Múzeum

H-1013 Budapest I.,
Apród utca 1-3.
+36-1-375-3533
semmelweis@museum.hu

Könyvtár

H-1023 Budapest II.,
Török utca 12.
+36-1-212-5421

Arany Sas

H-1014 Budapest I,
Tárnok u. 18.
+36-1-375-9772

Hírlevél

Semmelweis Museum logo

© MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 2024