A könyvtár október 3-án rendezvény miatt zárva tart!

featured image
Hírek

PILLA 4 – Ismét szakmai szeminárium a SOM-ban

pilla4-nagy-001

 

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM) 2012-ben indított el egy újszerű múzeumelméleti előadássorozatot „Pilla a tokban. Múzeumi pillanatok” címmel. Az eddigi három széria 26 előadása és 3 kerekasztala után 2016. március 29-én, kedden 14 órakor indul a „PILLA 4”, ahol az elmúlt időszak meghatározó kiállításairól kaphatunk első kézből információkat.

 

Ahogy mindegyik sorozat, úgy az idei is különféle tematikai mondanivaló köré rendeződik. Az idei – az NKA által támogatott – sorozatban a közösségi identitás, közösségi emlékezet múzeumi reprezentációjával foglalkoznak az előadások. A kerekasztal beszélgetés pedig a múzeumok társadalmi szerepét, társadalmi szerepvállalását vizsgálja. Mindkét esetben hangsúlyt helyezünk arra, miként építik be az egyes intézmények a fenntartó közösség problémáit, kérdéseit programjukba, kiállításterveikbe.

 

A „PILLA 4” PROGRAMJA

 

  1. március 29. Pusztai Tamás: Régészeti kiállítás építése a 21. században. „Elit alakulat” c. kiállítás, Hermann Ottó Múzeum, Miskolc

 

  1. április 12. András Edit: Privát nacionalizmus közintézményben. Dilemmák: meddig lehet és meddig kell elmenni? („Képzelt közösségek. Magánképzetek. Privát nacionalizmus.” Fővárosi Képtár, Budapest Galéria)

 

  1. április 26. Kuti Klára: Mi és a többiek – a tatai német nemzetiségi múzeum kiállításának története („Mi és a többiek – Wir und die Anderen.” A Tatai Német Nemzetiségi Múzeum állandó kiállításának első szakasza)

 

  1. május 10. Toronyi Zsuzsa („A Zsidó Múzeum megújuló állandó kiállítása” Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár)

 

  1. május 24. A múzeum, mint társadalmi intézmény. Panelbeszélgetés

Béres Mária (Koszta József Múzeum, Szentes),

Csapláros Andrea (Savaria Múzeum, Szombathely),

Sári Zsolt (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre),

Wilhelm Gábor (Néprajzi Múzeum),

Varga Benedek (Semmelweis Orvostörténeti Múzeum).

 

Az előadások kéthetente kedden 14:00 órakor kezdődnek. Az előadás ideje 50-60 perc. Utána 15-30 perc beszélgetés és vita. Az alkalomról felvétel készül, amelyet a Youtube-csatornánkon megosztunk. Helyszín: Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár és Levéltár (Ez a Könyvtárunk épülete, nem a Múzeumé!) Cím: Budapest II., Török utca 12.

Az első előadás megtekinthető itt.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Üres a hozzászólás mező.
A név nincs kitöltve.
Az email cím hibás vagy nincs kitöltve.
Hibás webcím.
Kapcsolat
Múzeum

H-1013 Budapest I.,
Apród utca 1-3.
+36-1-375-3533

Könyvtár

H-1023 Budapest II.,
Török utca 12.
+36-1-212-5421

Arany Sas

H-1014 Budapest I,
Tárnok u. 18.
+36-1-375-9772

Hírlevél

Semmelweis Museum logo

© MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 2022