featured image
Hírek Publications

Medicina Illuminata

medicina_illuminata

Orvostörténeti szöveggyűjtemény-sorozatunk első darabja, a reneszánsz medicinájáról szóló, nagy sikerű Medicina Renata (2009) után végre megjelenhetett a 17. század gyógyítás-történetét bemutató Medicina Illuminata is. A kötet 41, jellegzetes vagy orvostörténeti szempontból fontos szövege négy témacsoportba (orvostudomány, orvosi gyakorlat, közegészségügy-életmód-szex és materia medica) sorolva igyekszik a kor egészségügyéről, orvosi gondolkodásáról, test-szemléletéről hű képet adni. A korabeli, fekete-fehér metszetes ábrákkal gazdagon illusztrált könyvet a 17. század orvostörténetét vázoló tanulmány indítja, az egyes szövegeket pedig a szerző életútját és az adott idézet jellegzetességeit összegző, rövid bevezetők előzik meg. A kötetben szereplő szövegrészletek zöme most először olvasható magyar fordításban.

Könyvünk célja kettős: részint a felsőfokú oktatást kívántuk vele segíteni, részint pedig a művelődés- és tudománytörténet iránt érdeklődő olvasóknak szerettünk volna vele örömöt okozni. Az NKA által támogatott, külsőleg is szép kiadvány a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Levéltár és Könyvtár Apród utcai és Török utcai épületében 1800 Ft-ért beszerezhető.

Medicina Illuminata. Felvilágosodás kori orvostörténeti szöveggyűjtemény I. rész, 17. század. Szerk. Magyar László András. Bp., Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, 2015.

TARTALOM

A 17. század medicinája (Magyar László András) 7

Medicina Illuminata I. Tudomány
Medicina Illuminata I. Tudomány

I. Tudomány 25

Sennert az atomokról 26
(Ford. Magyar László András)

Kircher a pestis láthatatlan kórokozóiról  29
(Ford. Magyar László András)

Sanctorius a test érzékelhetetlen kipárolgásáról  32
(Ford. Magyar László András)

Descartes a testgépről 35
(Ford. Gulyás Péter)

Boyle a vérről 38
(Ford. Magyar László András)

De Graaf az érfestésről 43
(Ford. Magyar László András)

Gassendi a vér útjáról 45
(Ford. Magyar László András)

Harvey a tojásról 48
(Ford. Magyar László András)

Griendel a légy ormányáról 51
(Ford. Magyar László András)

Steno az izomrostról 54
(Ford. Magyar László András)

Van Helmont a gázról 58
(Ford. Magyar László András)

Malpighi a tüdőhólyagokról 62
(Ford. Magyar László András)

Locke a gondolkodásról 65
(Ford. Dienes Valéria)

Med_Illuminata_II_orvosi_gyakorlat
Medicina Illuminata II. Orvosi gyakorlat

 II. Orvosi gyakorlat 67

Bartholinus a betegségátvitelről 68
(Ford. Magyar László András)

Blancard a gonorrhoeáról 70
(Ford. Magyar László András)

De le Boë Sylvius a betegségek rendszeréről 73
(Ford. Magyar László András)

Cardilucius a szangvinikusok életviteléről és a keserűvizekről 75
(Ford. Magyar László András)

Frommann a bájolás ellenszereiről 79
(Ford. Magyar László András)

Schott a zene gyógyhatásáról 83
(Ford. Magyar László András)

Sydenham a skarlátról 87
(Ford. Magyar László András)

Horst a tetemrehívásról 90
(Ford. Magyar László András)

Peu a magzat halálának jeleiről és a klitoriszról 96
(Ford. Szakács Evelyn)

Pápai Páriz a sárgaságról 100

Med_Illuminata_III_kozegeszsegugy_orvoskepzes_eletmod_szex
Medicina Illuminata III. Közegészségügy, életmód, szex

III. Közegészségügy, életmód, szex 103

Leibniz a közegészségügyről 104
(Ford. Magyar László András)

Defoe a londoni pestisről 110
(Ford. Vámosi Pál)

Járványügyi rendelet, Bécs, 1679. 114
(Ford. Magyar László András)

Bethlen Miklós betegségeiről és étkezési szokásairól 117

Apor Péter egy erdélyi nemes család ebédjéről 121

Plazzonus a csiklóról 125
(Ford. Magyar László András)

Újsághírek 129
(Ford. Magyar László András)

Georg Grundel magyarországi orvostanhallgató életrajza 130
(Ford. Magyar László András)

Beinitz a medicina prostheticáról 134
(Ford. Magyar László András)

Van Helmont tanulmányairól 137
(Ford. Magyar László András)

Med_Illuminata_IV_materia_medica
Medicina Illuminata IV. Materia Medica

IV. Materia Medica 143

Minderer előszava az augsburgi gyógyszerkönyvhöz 144
(Ford. Magyar László András)

Spillenberg a kőrisbogárról 147
(Ford. Magyar László András)

Ruland az ürülékgyógyszerekről 151
(Ford. Magyar László András)

Aldrovandi a fókából készült gyógyszerekről 155
(Ford. Magyar László András)

Becker a koponyavirágról 158
(Ford. Magyar László András)

Blégny a kininről 161
(Ford. Magyar László András)

Basilius Valentinus az alkímiáról 166
(Ford. Magyar László András)

Molière a receptekről 168
(Ford. Illyés Gyula)

Névmutató 171

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Üres a hozzászólás mező.
A név nincs kitöltve.
Az email cím hibás vagy nincs kitöltve.
Hibás webcím.
Kapcsolat
Múzeum

H-1013 Budapest I.,
Apród utca 1-3.
+36-1-375-3533
semmelweis@museum.hu

Könyvtár

H-1023 Budapest II.,
Török utca 12.
+36-1-212-5421

Arany Sas

H-1014 Budapest I,
Tárnok u. 18.
+36-1-375-9772

Hírlevél

Semmelweis Museum logo

© MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 2024